Körösfő

A község négy településből tevődik össze;
abc sorrendben a következőkből:
Kalotanádas
Körösfő
Nyárszó
Sárvásár

Ennek a négy településnek a lakóihoz, választópolgáraihoz szeretnék most szólni, mert közeledik a helyhatósági választás. 2016. június 5-én lesz.
Én pedig a választáson az RMDSZ polgármesterjelöltjeként indulok.
Ezért úgy gondoltam, hogy az Internet lehetőségeit is igénybe kell venni ahhoz, hogy mindenki megismerjen. Azok is, akik még nem ismernének. Bizonyára minden családban van legalább egy valaki, aki tudja a számítógépet annyira kezelni, hogy meg tudja nyitni bemutatkozó oldalamat.
Vagy az ismeretségi körében fog találni egy ilyen személyt.

Szeretném, ha minél alaposabban megismernének, meggyőződnének arról, hogy engem célszerű polgármesternek megválasztani.

Így tehát most önmagamról, a betervezett polgármesteri tevékenységemről kell beszélnem írásban is, majd pedig lejjebb egy bemutatkozó filmet is láthatnak, hallhatnak.

Bódis László 38 éves családapa vagyok. Feleségem és egy gyermekem van, aki iskolába még nem jár. Körösfőn születtem én is, feleségem is, azóta itt élek. Szüleim, nagyszüleim is körösfőiek voltak - sajnos már nem élnek.
Úgy vélem, hitelesen kijelenthetem, kellően ismerem pátriámat, szülőföldemet, Körösfőt és a fent említett falukat.

A polgármesteri munkám egyik legfontosabb elemének tartom, hogy mint a település vezetője szolgáljam Önöket jó döntésekkel, amelyek alapos felkészüléssel, körültekintő tájékozódással, tehát sok munkával születhetnek meg.

Ezt a munkát már elkezdtem. Igyekezni fogok még a választások előtt (és utána is) minél több választópolgárral találkozni akár személyesen, akár közösségi, vagy lakossági fórumokon. hogy mindjobban megismerhessem problémáikat, a polgármesterrel kapcsolatos elvárásaikat.

A mandátumának lejáró polgármesterrel (és alpolgármesterrel) sokat konzultálok, ismerkedem a folyamatban lévő ügyekkel.

Településünk és az itt élő emberek sorsát érintő ügyekkel kapcsolatban felfogásom szerint nincs mellékes téma. Egyaránt fontosak a közbiztonság, a közvilágítás, az egészségügy, a szociális kérdések, oktatásügy iskolában, óvodában, az egyházi ügyek, a turizmus fejlesztése, a gazdasági, avagy kulturális kérdések, jó hírnevünk ápolása, testvértelepülésekkel a jó kapcsolatok fenntartása, fejlesztése. Hasonlóan kezelendők a belföldi kapcsolatok ügyei.
Egy olyan közösséget szeretnék, amely itt, Kalotaszegen hagyományait megőrizve fejlődik. Egy olyan közösséget, ahol a tenni akarás mindig is erény, a munka mindig is tisztelet. Számítok a szavazatokra a helyhatósági választáson azért is, hogy tudjuk befejezni az elkezdett beruházásokat.